Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!

BakonyiHírek.hu

Kemenceavató ünnep volt Pénzesgyőrön

Populáris hír

Cím

Egy jó házikenyér illata és íze sok ember gyerekkorát idézi fel.

Augusztus 19-én felbolydult a falu apraja-nagyja. Régi vágya teljesülhetett a pénzesgyőrieknek.

- A Pangea Kulturális egyesület közreműködésével sikerült szó szerint tető alá hoznunk a Vörösmarty Mihály Kultúrház udvarán a település közösségi kemencéjét. Az anyagokat közadakozásból illetve az Önkormányzat saját forrásából teremtettük elő, a munka egy részét pedig a közfoglalkoztatottaink végezték Szautner János és Weiszgerber Vilmos irányítása és közreműködése mellett. Igazi csapatmunka volt. Fontos ez a jövőért való tevékenykedés a környezetünkért, közösségünkért.  –mondta el nekünk Hajós Ákos, a település polgármestere.

A kemence avató ünnepséget nem is időzíthették volna jobb alkalomra, mint a Szent István napi új kenyér megszentelésének idejére.

Magyar Zoltán, pékmester dagasztotta a kenyeret lelkesen.

Igazán kitett magáért, mert egy tájjellegű rozskenyér, fehér kenyér és cipó is készült. Két fajta pogácsával is meglepte a falu lakóit, a végén még egy tészta kokárdát is remekelt.



Benicsek Misi, kemenceépítő mester (Pangea egyesület) elmesélte a kemence építésének a történetét. 



Szilvás Szilveszterné (képviselő testületi tag) megnyitotta az ünnepséget, ezután Schaffer Zoltán plébános megszentelte a kemencét és a kenyeret.



Az újkenyeret felszelték és zsírral, hagymával, paradicsommal, paprikával kínálták a szép számmal összegyűlt falunépe között.



Kellemes hangulat uralkodott, jóízű beszélgetések folytak. Felidézték azokat az időket, amikor mindenki maga sütötte otthon a kenyeret.


A régi háztartásokban mindennapos volt a kemence aztán szépen lassan eltűnt. De manapság ismét reneszánszát éli. A közösségi programok helyszíneként is működtetett kultúrház udvarán felépült kemence, több rendezvényt is hivatott lesz kiszolgálni. Mindig öröm egy ilyen hír, hisz ezekkel a megvalósításokkal kapcsolatokat építhetnek más hasonlóan gondolkodó emberekkel és jó példát teremtenek a környékbeli hasonló kezdeményezésekhez.

Kovács Andrea