Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!

BakonyiHírek.hu

Millenniumi falunap és 1000 éves falvak találkozója

Rendezvény

Kezdés: 2018. 08. 04.

Időpontok

Kezdés: 2018. 08. 04.

Cím

FRISSÍTVE:

  • Kisfilm felkerült az adatlapra: 2018.08.19 / lentebb a galériában
  • Képek az eseményről: 2018.08.06 / lentebb a galériába

EZERÉVES TELEPÜLÉSEK TALÁLKOZNAK BAKONYBÉLBEN AUGUSZTUS 4-ÉN

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor megalapításának ezredik évfordulóját ünneplő település az év során számos rendezvénnyel hívta fel a figyelmet a bencés monostor millenniumára. A sorozat kiemelkedő alkalma lesz az augusztus 4-én megrendezésre kerülő EZERÉVES FALVAK NAPJA.

Az alapító Szent István király birtokok és jövedelmek adományozásával biztosította a szerzetesi közösség működését. Az alapító okirat ugyan nem maradt fenn, de a királyi adományokat Szent László az 1086-ban kiadott Inventáriumban megerősítette. Az ebben felsorolt települések közül  huszonhatot – közöttük három ma határainkon kívül eső – sikerült a maiakkal azonosítani.  Képviselőiket Bakonybél Önkormányzata, mint testvértelepüléseket, közös ünneplésre hívta meg augusztus 4-re.  A  falvak  közül öten művészeti csoportjukkal is képviselik magukat a rendezvényen.  Délelőtt a falvak delegációi  Bakonybéllel ismerkednek, az ünnepi műsor 14 órakor kezdődik.  A programban fellép a Kajárpéci Vízirevű, Magyarpolány vegyeskórusa és német nemzetiségi kórusa, a tési Bakony Virágai Népdalkör, a szili Hagyományőrző Egyesület néptánccsoportja és a Bakonyszücsi Hölgyek klubja egy vidám jelenettel. Bemutatkozik a tési és a bakonybéli értéktár. 
A bakonybéli Hangtalan Világ együttes már az esti szórakoztató, falunapi műsort vezeti be, amelyben többek között fellép Poór Péter, a V-ZOY, Kossuth Gergő, a Két Zsivány, és hajnalig tartó utcabállal zárul a Magic Boys együttessel.

(A rendezvényt a HugaroControl Zrt. támogatja)