Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!

BakonyiHírek.hu

Megyei hírportál írta Supán Istvánról

Kulturális hír

"Supán István soha nem unatkozott, ötven éve Bakonybélért dolgozik" címmel a VEOL-ban

Kevés az olyan ember ma egy településen, mint Supán István. Felmenői is Bakonybélben éltek, feleséget is itt választott. Palkovics Klárával negyven éve nagyon jó párost alkotnak. A falu lakóinak nagy részét ismeri, sokuk születési idejét is tudja, emlékszik őseikre, családtagjaikra. Számon tartja a születéseket, a haláleseteket, azt, ha valaki elköltözik vagy betelepül.

– Ha otthonról elindulok, legalább öt-hat ember megállít, egyik ezt, másik azt kérdezi, próbálok érdemben válaszolni, beszélgetünk, de nem politizálok, mert annak általában vita a vége. Mindenkivel jóban vagyok, bennem teljes mértékben megbíznak, a célom segíteni, segíteni, segíteni az embereknek – mondja.

2019-ben önzetlen közösségi munkájáért Supán István megkapta a Bakonybélért Emlékérmet, melyhez a laudációt Halmos Ábel bencés atya, akkori perjel írta.

,,Ha a faluban önkéntes munkáról volt szó, Istvánt rendszerint ott találtuk. Akár a Gerence-patak vagy a temető megtisztítása, a plébánia építése, a kaszinó lebontása, és még sorolhatnánk az elmúlt ötven év önkéntes munkáit. Ezekből mindig alaposan kivette részét, gyakran szervezőként is. A falu ügyei, eseményei mindig első helyre kerültek életében. Rendszerint ott van a közösségi programokon, de nemcsak az ünnepeken, a hétköznapokban is tesz a faluért. A faluszépítőkkel részt vesz a virágosító programban, éles szemmel észreveszi a köztereken, utcákon mutatkozó hibákat, tennivalókat. Nemcsak szóvá teszi, cselekszik is, nem jelent számára gondot a fűrészt, a sövénynyírót, a kapát megfogni” – sorolta a méltatásban Ábel atya.

Tovább a VEOL cikkre