Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!

BakonyiHírek.hu

Betörők rendőrkézen

Hatósági hír

Összehangolt akció keretében fogták el a bűncselekmény-sorozat elkövetőit.

A Veszprémi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy 43 és egy 32 éves cseh állampolgárságú férfi ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2017. október és november között nyolc veszprémi és három pápai lakásba tört be, azokból elsősorban arany ékszereket, illetőleg karórát, készpénzt loptak el. A pápai betöréseket követően összehangolt rendőri akció keretében fogták el a cseh állampolgárokat. A sikeres felderítésben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, az elfogásban pedig a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság, az Ajkai Rendőrkapitányság és a Pápai Rendőrkapitányság is részt vett. A két cseh férfit előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozóhatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2017. november 17-én elrendelt.