Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!

BakonyiHírek.hu

Megnyitották a Mackókiállítást Hajmáskéren!

Populáris hír

A kiállítás helyszíne: Hajmáskér, Muzeális Kiállítóhely, Tábori út 30-35

Ez év február hónap elején Hajmáskér település kultúrszervezője és kollégái, segítői, egy régi álom megvalósításához fogtak hozzá. Felhíváson keresztül szólították meg a macibarátokat. A közösség összefogásának eredményeképpen, gyűltek a különböző plüssmacik, macis tárgyak. Volt aki a több mint száz darabból álló gyűjteményét ajánlotta fel a kiállítás idejére, de voltak olyanok is, akik jelenlegi kedvencüket bízták rá a szervezők felügyeletére. Néhány édesanya, felnőtt gyermekének játékát vitte el a Muzeális Kiállítóhelyre, amelyek között volt 30-40 éves maci is. Akadt olyan felajánló, aki a nagypapájától örökölt, 50 esztendős félkarú brummogóval tette érdekesebbé a gyűjteményt.

Dancsó Valéria Művelődés Ház vezető kihangsúlyozta, hogy nagyon vigyáznak a tárgyakra és hálásak mindenkinek, aki részt vett a különleges kiállítás megvalósításában. A helyszínt két hétig látogathatják az érdeklődők, a belépés díjtalan.

A kiállítás megnyitóján közreműködtek az irodalmi klub tagjai, akik macis versekkel, mesékkel színesítették a programot. Tóth László a népdalkör vezetője, citerával és gitárral kísérve, közös éneklésre invitálta a kicsiket és nagyokat. A „jóízű” hangulatot, egy helybéli házilag készített macitortája, valamint macisüteményei fokozták.

A kiállítás helyszíne: Hajmáskér, Muzeális Kiállítóhely, Tábori út 30-35

A kiállítás látogatható: március 11-ig

Nyitva: Hétköznap 9-15 óráig, szerdán 18 óráig.

Szombat, vasárnap 10-12óráig.

Belépés díjtalan

Az eseményről tudósító, összefoglaló kisfilm hamarosan!

Szerző: Sárfi-Kovács Andrea
Útirány.hu