Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!

BakonyiHírek.hu

Augusztus 20-i ünnepség

Populáris hír

Cím

Az ünnepség befejezéseként koszorúzások következtek az emlékműnél

09.30-kor kezdődött az augusztus 20-i ünnepség a sólyi kultúrházban. Közösen énekeltük el a himnuszt, majd Berdó Judit a Sólyi Dalkör vezetője köszöntötte Dr. Bikádi László Károly református lelkész urat és Győrfi Bertalant, a Szent István Pálinka Lovagrend Sóly egyesület nagymesterét. A köszöntéseket követően Kaptur József polgármester osztotta meg ünnepi gondolatait a hallgatósággal, majd a lelkész úr megáldotta az új kenyeret. Ezt követően láthattuk a Sólyi Dalkör ünnepi műsorát. A Dalkör vezetője elmondta, hogy több mint egy éve nem találkoztak, ezért egy kicsit izgultak, de a jelenlévők nem csalatkoztak. Magas színvonalú műsorukkal feltették a képzeletbeli „i” -re a pontot.

Az ünnepség befejezéseként koszorúzások következtek az emlékműnél, majd közösen elénekeltük a szózatot.

Kötetlen programmal folytatódott a délelőtt. Csincsi Marika néni, a több éves hagyománynak megfelelően megszelte a megáldott kenyeret, majd házi zsír, paprika, paradicsom, uborka és lila hagyma kíséretében jó étvággyal elfogyasztottuk. Természetesen mindenki kapott egy darabka megáldott kenyeret, amit hazavihetett.

Köszönjük a Hajmáskéri Andi Bolt felajánlását, amivel hozzájárultak az ünnepségünk maradandó és sikeres megtartásához.

Kaptur József
polgármester