Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Bakonyszentlászlói szemmel
Betyáros teljesítmény a rali szezonnyitón
A vírus elleni védekezés második szakaszának többen is örülnek, kiváltképp igaz ez a technikai sportok szerelmeseire. Úgy érezték ezért magukat múlt vasárnap, mint a kisgyermek, aki végre visszakapta a korábban elvett játékát. Talán országosan is elsőként az écsi Rábaringen nyílt lehetőség a berozsdásodott reflexeket újra fényesre csiszolni. Sietni kellett a nevezések leadásával is, mert szinte négy óra alatt betelt a maximalizált létszám. A verseny rendezője, a Máté & Böri Racing Team különösen ügyelt a vonatkozó rendelkezések betartására, így csapattagokal, médiásokkal együtt ötszáz ember lehetett jelen az eseményen. Beletartozott ebbe a létszámba Mázi Ferenc és megbízható csapata is, akik az időmérést bonyolították le pontosan, hibamentesen, a tőlük már jól megszokott módon.
A bakonyszentlászlóiak eredményei:
Ifj. Mázi Ferenc öccse, Bálint navigálásával most indult először, és úgy látszik gyümölcsöző lesz ez a felállás. A népes MS/3 kategóriában a győzelemre is nagy esélyük volt, végül ott meg kellett elégedniük a második hellyel. Nem így a Lada kupában, ahol roppant nagy előnnyel végeztek a dobogó legmagasabb fokán. Ez volt a fiatal pilóta első futamgyőzelme, így az elnyert serleg valószínűleg kiemelt helyet kap majd a vitrinben.
Rotaridesz Gábor szintén egy Ladát terelgetett sebesen a fotocella irányába, de róla tudni lehet, hogy nem mindig az eredmény az első számára. A nézők kiszolgálása, a látvány legtöbbször fontosabb, mint a nap végi helyezés. Most „megemberelte magát”, és a rendezőkből is csodálatot kiváltva végzett a Lada kupa második helyén.
Kecskés Zoltán egy kör erejéig próbálta csak egyenesen vezetni autóját, neki annyi elég is volt abból, hogy nem az oldalsó ablakon nézheti a következő kanyart. Szépségdíjas autózását azóta több videós összeállításában is viszontláthattuk, természetesen a fentebb említett barátai társaságában. Lada kupa negyedik helyezés az övé.
Szakonyi Gábor a szériaautók között nyerte kategóriáját címvédőként.
Legközelebb ismét a Rábaring várja a nevezőket június végén, reméljük akkor mégtöbb bakonyzentlászlóival találkozhatunk majd a rajtvonalnál!
Írta: R. K.
Fotók: Szíjártó Imre
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD