Különös érzés keríti hatalmába az embert, amikor egy régi vászondarabot tart a kezében a dédnagymama hagyatékából. Vajon ki volt a takács, aki a darabot készítette, és mennyit dolgozott vele?

fotó: kukkonia.sk

Hazánkban az első vászonkészítő szövőmesterekről a 11-12. századból vannak írásos emlékeink, megtelepedésüket jelzi például a Veszprém megyei Takácsi falunév is.

A mesterség fogásait - amint erre a szó eredete utal - feltehetőleg a Kárpát-medencében lakó szláv népektől vehettük át. Az első takácscéhek a 14. században alakultak, portékáikkal a városi polgárság igényeit elégítették ki, míg a falvakban a 17. századtól vált jelentőssé a takácsok munkája: nyáron részes aratóként a mezőgazdaságban tevékenykedtek, majd ősztől tavaszig szőttek. Az ipar fejlettebb munkamódszere, a manufaktúra, csak későn jelent meg a magyar településeken: az első Sasváron létesült a 18. század elején. Később, az ipari termelés elterjedésével egyre inkább csökkent a falun dolgozó takácsok munkája iránti kereslet, a 20. század közepére már csak elvétve lehetett őket megtalálni egy-egy faluban. Napjainkban a szövőszéken dolgozó iparművész takácsok és gépen szövő szakemberek ápolják a régi mesterség hagyományait.

fotó. Szentendrei Skanzen

Hogyan dolgoztak a takácsok?
A takács kész fonállal dolgozott, munkaeszköze a bonyolult felépítésű szövőszék volt, amely jóval nehezebb volt, mint a hagyományos parasztszövőszék. A vetélő is különbözött a hagyományos csónak formától: a mester nem kézzel dobta át szövéskor a fonalnyíláson, hanem megrántott egy zsinórt, aminek következtében a szövőszékre szerelt szerkezet a kéz használata nélkül csúsztatta a vetélőt oda-vissza. A finomabb kelméhez - amelyből például ing vagy kötény készülhetett - a kenderfonalat lenszállal vegyítették, míg a durvább kenderfonálból zsákok kerültek a piacokra a pékek, molnárok számára.

forrás: turistamagazin.hu, borítókép:  Vincent Van Gogh: Takács jobbra néz, christies.com