Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
A hódok jelenléte Porván különleges környezeti értéket, természeti érintetlenséget jelent...
A hódok jelenléte Porván különleges környezeti értéket, természeti érintetlenséget jelent, amely a községünk erénye és büszkesége, fogalmazott Veinperlné Kovács Andrea polgármester.
– Tudomásunk szerint már évszázadok óta jelen voltak a hódok Porva község életében, a településen levő patakot is róluk nevezték el. Néhány éve visszatelepültek a falu külterületére, ahol a patak mentén „rendezkedtek be”. Napjainkra életterüket kiterjesztették egész közel a település lakott részéhez, ugyanis alig néhány méterre már láthatóak a hódmunkálatok nyomai – utalt az állatokra a polgármester. Veinperlné Kovács Andrea hozzáfűzte, az önkormányzat szeretne a hódok közelébe néhány kamerát kihelyezni, amely rögzíti az éjszakai állatok mozgását, viselkedését, akik a téli időszakban több hódvárat is építettek az általuk kidöntött fák vékonyabb ágaiból. Ezek stabil építményeknek bizonyultak, ugyanis a hevesebb esőzéseknek is ellenálltak.
A polgármester megemlítette, idén januárban a helyiek azt tapasztalták, hogy a patak vízállása a korábbi évekhez képest jelentősen megemelkedett, amelynek hátterében az itt élő hódpopuláció építő munkája áll. Valószínűleg a megfelelő, zavartalan élettér következményeként jelentősen megnövekedett az állatállomány száma mostanra, így lényegesen jelentősebb „fakitermelést” végeznek. A település elöljárója kiemelte, természeti környezetük rendkívül gazdag, és folyamatosan képesek megújulni a hódok által kitermelt fásszárú növények, ezért egyelőre a körülményeket a természet egyensúlyban tartja. – A hód védett állatfaj, amit az itt élő emberek tiszteletben is tartanak. Az elszaporodásuk másik oka az, hogy nincs természetes ellenségük, amely veszélyeztetné őket.
A cikk folytatódik a veol.hu oldalon >>
szerző: Kovács Erika
A bélyegkép illusztráció!
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD