Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Karácsonyi ajándékozásra gyűltek össze a Porván élő gyerekek pénteken a Német Nefelejcs Nemzetiségi Óvodába.
Az akció kapcsán Veinperlné Kovács Andrea, a község polgármestere arról a nemzetközi összefogásról mesélt, melynek eredményeként ismét sikerült az összes porvai gyermek ünnepét szebbé varázsolni.
– A község önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat közösen szervezi meg a helyi kisgyermekek számára karácsony közeledtével az ajándékozást. Nullától tizennégy éves korig minden gyereket meghívunk, aki a településen lakik – mondta el Veinperlné Kovács Andrea polgármester az ajándékozásról. – Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a németországi Traunstein városával, az ottani tűzoltókkal, akik rengeteg adományt hoznak a településünknek, a gyerekeknek. Ugyan a német város hivatalosan még nem testvértelepülésünk, ám ennek ellenére is jól működnek a Porva és Traunstein közti kapcsolatok. A karácsonyi ajándékozás keretében szerettük volna eljuttatni ezeket a traunsteini adományokat azokhoz a családokhoz, akik igazán hasznát veszik. A most kapott ajándékokból személyre szabott csomagokat állítottunk össze, s ehhez tudott még egy kis ajándékot hozzátenni a két helyi önkormányzat. S mivel élményt is szerettünk volna adni, ezért előbb Rosta Géza énekes-gitáros előadóművész, majd Csutak Noémi karácsonyi hangulatú zenés műsorával kötöttük össze az átadást. Összesen körülbelül nyolcvan főt tudtunk megajándékozni az idén – foglalta össze a polgármester asszony.
A cikk folytatódik a veol.hu oldalán >>
szerző: Leitner Vera
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD