Populáris hír 2025. 05. 06 09:42
Farsangi Hagyományőrző
Szombaton (2017.02.11.) került megrendezésre Öskün, a XV. Farsangi Hagyományőrző Délután.
Az érdeklődőket most is, mint minden évben, színes programokkal várták a szervezők. A farsang alkalmából megrendezett esemény itt is a tél búcsúztatását vette célba. Bizonyos, hogy sikerült is elűzni az Ösküieknek a hideget és a telet, hiszen a hely tele volt emberekkel.
A Forrás Népdalkör és Hajnal Citera Együttes műsora után Gyapay Zoltán, az alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Kicsik, nagyok, fiatalok és idősek egyaránt megtalálhatták a számukra érdekes programokat. Láthattuk a Napsugaracskák óvodás és a Gyöngyszemek gyermek néptánc csoport bemutatkozását. Ehettünk finom házi,lekváros fánkot, melyet nagymamáink készítettek ott helyben, a recepteket megosztották az érdeklődőkkel. Nézelődhettünk a csodálatos kézműves vásárban, a Ki miben mester? című hajmáskéri kiállítást Dancsó Valéria, a hajmáskéri művelődési ház vezetője nyitotta meg, gyönyörködhettünk a falvédő kiállítás mesés darabjaiban is. Meglepetésként színpadra állt a várpalotai Cserregő Néptáncegyüttes utánpótlás csoportja is. A visszajelzések alapján is azt mondhatjuk, hogy igazán sikeres és élményekben gazdag délutánban lehetett részünk.
Fotó: Pavlényi Enikő
Képek és fájlok
Hírek
Összes hírPopuláris hír 2025. 05. 05 08:57
BAKONYSZENTKIRÁLYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében...
Populáris hír 2025. 05. 05 08:51
Bakonyszentkirályi Köznevelési és Egészségügyi Társulás pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében
Populáris hír 2025. 04. 28 14:50
2025. május 1-től május 11-ig a 20-as sz. vasútvonalon
Populáris hír 2025. 04. 28 14:57
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2025. 04. 22 18:55
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda pályázatot hirdet
Populáris hír 2025. 04. 25 10:28
Pályázzanak a Vidéki Otthonfelújítási Programban
Hatósági hír 2025. 04. 22 17:00
Veszprémi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési hírlevél
Hatósági hír 2025. 04. 16 11:20
Vigyázat, átverés! Nyugdíjasoknak ígérnek kedvezményt előre utalás esetén.
Populáris hír 2025. 04. 10 11:46
2 0 2 5 . NAGYBÖJT
Sporthír 2025. 04. 01 12:57
A Szent László Lövészklub versenyzői remekeltek a „Pápai Tavasz” lövészversenyen, 9 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet szerezve. A csapat összesítésben III. helyezett lett. Gratulálunk!
Populáris hír 2025. 03. 29 09:28
A változás veled kezdődik!