Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
A szeptemberi iskolakezdésre figyelemmel bemutatjuk, hogy Veszprém megyében, a 2017/18-as tanévben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság milyen főbb bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági iskolai programmal fokozza az iskolás korosztály biztonságát, amelyek keretében hasznos prevenciós tanácsok mellett gyakorlati útmutatókat is kapnak a diákok.
A komplex iskolai programot a 6-14 éves korosztály számára, 8 együttműködő részvételével komplex iskolai programot működtetünk „Egy nap a biztonságért – egy nap az iskolában” címmel. Ennek keretében beszélgetésekre, előadásokra, technikai eszközök megtekintésére, interaktív bemutatókra és rajzpályázatra kerül sor. A programot előzetes jelentkezés alapján minimum 5 alkalommal tartjuk meg a megye - jelentkezések alapján – kiválasztott általános iskoláiban, az alsó és felső tagozatosok részére. A program célja, hogy a gyermekek komplex, az élet minden területére kiterjedő, biztonságukat növelő ismereteket kapjanak a közreműködő szervektől (VMRFK, Vöröskereszt, Tűzoltóság, Katasztrófavédelem, Balaton-felvidéki Nemzeti Park, NAV vám- és pénzügyőr szakterülete, Alkohol- és Drogsegély Ambulancia, megyei büntetés-végrehajtási intézet). Ismereteket kapnak a bűnelkövetővé és áldozattá válás megelőzése, egészségmegőrzés, mentálhigiéné, a balesetek megelőzése, a katasztrófahelyzetek felismerése, bűnmegelőzés, környezetvédelem és jogkövető magatartás témakörben. A program végén a 40 legjobb rajzot készítő alsó tagozatos tanuló egy, a rajzokból összeállított kiállítással egybekötött, záró rendezvény keretében díjazásban részesül. A pályázatra benyújtott rajzokat egy Veszprém megyei, ismert festőművész értékeli, bírálja és választja ki a legjobban sikerült „művészi alkotásokat”. A programmal a 6-14 éves korosztály jelentős része kap komplex biztonságra nevelő ismereteket, amelyre további ismeretek építhetők. A program során egy korábbi, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács általi támogatásból beszerzett prevenciós tartalmú órarendet és tolltartót kapnak a programban részt vevő gyermekek.
Forrás: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2017. szeptember havi bűnmegelőzési hírlevele.
A kép illusztráció!
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD