Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
A környezetükért érzett felelősség számukra szép feladatot jelent. Bakonyért Szent László Turisztikai Egyesület. Bakonyszentlászló.
Amikor környezetünket szépítjük, saját és mások életfeltételeit is jobbítjuk.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében fogott össze a Bakonyért Szent László Turisztikai Egyesület apraja-nagyja 2021.05.08-án, szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Bakonyszentlászlón.
Adott egy kellemes hangulatú zöld terület, egy játszótér, amely 2009-ben került kialakításra a Bakonyerdő Zrt. szervezésében. Az akkor újonnan alakult egyesület örömmel csatlakozott a nagyszerű kezdeményezéshez.
Horváth Orsi az egyesület elnöke stábunknak elmondta:
Kisfilm a galériában!
A közel 40 tagot számláló közösség „kemény magjai” nagy lelkesedéssel ragadták meg a munkaeszközöket azzal a céllal, hogy ebben a pandémiás időszakban a közelgő gyermeknap alkalmából a szokásos rendezvényük helyet, most mással ajándékozzák meg a gyermekeket. Rendbe hozzák a 12 éve működő játszóteret, megfeleltetik a jelenlegi szabványosítási rendelkezéseknek, mindent átgereblyéznek, lecsiszolnak, újrafestenek.
A jelenlévők derűsen, energiával telve, szervezetten kezdték el a napsütéses szombat reggelt. Kitelepítésre került egy csodálatos, új játszóeszköz, valamint egy teljesen új, fából készült háttámlás pad asztallal, hogy még többen, még kényelmesebben tudják használni és a szabadidejüket itt eltölteni.
Megkérdeztük Zsiborás Tamást, aki Budapestről érkezett és az egyesület tagja:
Felhoffer Edit a közösség oszlopos tagja is megosztott velünk néhány gondolatot. Megköszönte nekünk, az Útirány.hu csapatának a rendezvényeiken évek óta való aktív megjelenést. Elárulta, számára ez a mai nap a közösségépítést, a tenni akarást és az „adni jó” érzését jelenti.
A pandémiás helyzet megéléséről kérdeztük Editet, hogy milyen bélyeget nyomott ez a mindennapokban:
Mint megtudtuk a helyi pizzázóban készültek az isteni falatok, amelyből természetesen mi is kóstolhattunk.
Remekül éreztük magunkat ebben a barátságos, szeretetteljes közösségben. Izgatottan várjuk a szokásos augusztus 20-i rendezvényüket, amelyre már most meghívást kaptunk. A tagok rendkívül pozitívak, velük együtt jómagunk is bízunk a rendezvények újraindításában és szívesen fogadtuk a meghívást.
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD