Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Akár 200 ezer forintért építési telek?
BAKONYOSZLOP A kis bakonyi falu önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a településen élő fiatalok és gyermekes családok támogatására, helyben tartására. Döntéseiket ennek jegyében hozzák meg.
- Közel két évtizede óta jelentősen lecsökkent a lélekszám, akkor ötszáznyolcvanan, ma négyszáznegyvenen élünk itt. Még 2006-ban a Petőfi utca meghosszabbításában építési telkeket jelöltünk ki, hárommilliós költséggel, mely tartalmazta a víz, villany, szennyvíz kiépítését a telekhatárig, a kavicsos út kialakítását, ezek tervezését. Hétnek már van gazdája, hármat beépítettek, az érdeklődés folyamatos. A telkeket 1,1 millió forintért áruljuk, de aki komolyan gondolja, hogy a faluban kíván letelepedni, jóval kevesebbért is hozzájuthat, mondta. Akik együttműködési megállapodást kötnek az önkormányzattal, és vállalják, hogy három éven belül beépítik a telket, tíz éven belül nem adják el, három éven belül állandó lakhelyet létesítenek és születendő gyermekeiket a helyi oktatási intézményekbe járatják, akár kétszázezerért is megvásárolhatják a telket. -mondta el Wolf Ferenc polgármester, aki tizenkilenc éve viseli e tisztséget. - részletek a veol.hu cikkéből. Szerző: Müller Anikó Hanga
Tovább a teljes cikkhez! Katt IDE!
Képünk illusztráció!
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD