Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Két helyszínen is jelen voltak a rendőrök.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság „Látni és látszani!” elnevezéssel kampányt indított azzal a céllal, hogy a megváltozott őszi útviszonyokra figyelmeztessék a közlekedőket, ezáltal csökkentve a balesetek számát.
A kampány keretében 2017. október 25-én 6 órától 8 óráig Veszprém-Gyulafirátót, Zirci utcában, majd Veszprém, Pápai úton a megyeszékhelyi kapitányság közlekedésrendészeti osztályának állománya, valamint a megelőzési előadó ellenőrizték az arra közlekedő járműveket, különösen az azok kivilágítására vonatkozó szabályok megtartását. A cél nem az esetlegesen feltárt hiányosságok szankcionálása, hanem a figyelemfelkeltés volt.
Az ellenőrzés keretében felhívták az intézkedés alá vontak figyelmét a kampány keretében igénybe vehető szolgáltatásokra is. A gépjárművezetők a programhoz csatlakozott autószervizekben ingyenesen vizsgáltathatják át járműveik világítóberendezéseit, ellenőriztethetik azok beállítását, míg az optikai szaküzletekben látásélességüket vizsgáltathatják meg, illetőleg tanácsadásban részesülhetnek térítésmentesen. A programhoz kapcsolódott vállalkozások listája a kampány honlapján tekinthető meg: https://latnieslatszani.hu/. Itt mindenki megtalálhatja a lakóhelyéhez legközelebb eső regisztrált partnert.
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD