Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt indított nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányság egy helyi férfi ellen.
A jelenlegi adatok szerint a 45 éves férfit 2018. január 10-én reggel Veszprémben vonták intézkedés alá a járőrök. A jármű ellenőrzése során megállapították, hogy a férfi úgy közlekedett a gépjárművével, hogy arra egy másik gépkocsira kiadott rendszám volt felszerelve. N. Balázst a rendőrök előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Meghallgatásán elmondta, hogy az előző gépjárműve összetört. A baleset okozójával úgy egyeztek meg, hogy az összes kárát rendezi, illetve kapott egy, a korábbival megegyező típusú „donorautót”. Ezt követően a kapott autó színét fehérről pirosra festette, valamint az összetört gépjárművéről áthelyezte a hatósági jelzéseket.
N. Balázzsal szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Veszprémi Rendőrkapitányság.
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD