Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Veszprém megyében továbbra is folytatódik a rendőrségi bűnmegelőzési program.
Az Országos Rendőr-főkapitányság által 2015. évben meghirdetett „Házhoz megyünk!” - a rendőrség megelőző vagyonvédelmi - programja 2018 márciusától az év végéig folytatódik Veszprém megyében is.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai 2018. május 25-én Zircen várják az érdeklődőket, ahol különböző vagyonvédelmi kiadványokat és tanácsokat adnak a megjelenteknek. Délelőtt 9 órától a helyi idősek klubjában, a Bajcsy-Zsilinszky utca 9. szám alatt tart előadást a bűnmegelőzési előadó, ahol az érdeklődők megtekinthetik a kapitányság vagyonvédelmi centrumának mobil kiállítási anyagát is.
Ezt követően 10 óra 15 perctől a helyi óvodában folytatódnak a prevenciós programok, melybe a Zirci Rendőrőrs beosztottjai is bekapcsolódnak. Az óvodások a biztonságos kerékpározásról kapnak információkat, illetőleg gyakorolhatják azt az intézmény melletti gyalog- és kerékpárúton.
A helyi általános iskola alsó tagozatos osztályaiban 13 órától szintén a kerékpáré a főszerep, de ennek a korosztálynak már elsősorban annak vagyonvédelme, a biztonságos lakatolás, illetőleg a BikeSafe program keretében történő regisztráció lesz a téma, melynek keretében a szervezők nyilvántartásba is veszik a biciklivel érkezők járműveit.
Az iskolában 14 órától mountain bike versenyt rendez az egyik helyi kerékpár-kereskedő. A verseny időtartama alatt egészen 17 óráig folyamatos lesz a kétkerekűek regisztrációja, amit nem csak a tanulók és szüleik, hanem valamennyi zirci kerékpár-tulajdonos számára biztosítanak a szervezők a program információs pontján (Köztársaság utca 3.).
A kép illusztráció!
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD