Populáris hír 2025. 05. 06 09:42
Gázspray-vel támadt a kerékpárosra
A veszprémi rendőrök a bejelentést követő egy órán belül elfogták a garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítható 58 éves helyi nőt.
Egy veszprémi férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. május 10-én arról, hogy aznap délben a Kossuth utca mögötti területen ismeretlen személy trágár kifejezés használatával felelősségre vonta amiatt, hogy ott kerékpározik, majd ennek során elővett egy gázsprayt, amivel a sértett irányába fújt, majd több sikertelen próbálkozás után egy fegyvernek látszó tárgyat is elővett, melyet a sértettre szegezett.
A veszprémi rendőrök az ügyben folytatott adatgyűjtés eredményeként a bejelentést követő egy órán belül egy Kossuth utcai lakóházban elfogták és a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították azt az 58 éves helyi lakost, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A sértett által megjelölt könnygázszóró palack és gázriasztó fegyver még az intézkedés alá vont birtokában volt, melyeket tőle lefoglaltak a rendőrök.
Az ügyben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, melyben a veszprémi nő szabadlábon védekezhet.
A kép illusztráció!
Hírek
Összes hírPopuláris hír 2025. 05. 05 08:57
BAKONYSZENTKIRÁLYI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében...
Populáris hír 2025. 05. 05 08:51
Bakonyszentkirályi Köznevelési és Egészségügyi Társulás pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében
Populáris hír 2025. 04. 28 14:50
2025. május 1-től május 11-ig a 20-as sz. vasútvonalon
Populáris hír 2025. 04. 28 14:57
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2025. 04. 22 18:55
Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda pályázatot hirdet
Populáris hír 2025. 04. 25 10:28
Pályázzanak a Vidéki Otthonfelújítási Programban
Hatósági hír 2025. 04. 22 17:00
Veszprémi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési hírlevél
Hatósági hír 2025. 04. 16 11:20
Vigyázat, átverés! Nyugdíjasoknak ígérnek kedvezményt előre utalás esetén.
Populáris hír 2025. 04. 10 11:46
2 0 2 5 . NAGYBÖJT
Sporthír 2025. 04. 01 12:57
A Szent László Lövészklub versenyzői remekeltek a „Pápai Tavasz” lövészversenyen, 9 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérmet szerezve. A csapat összesítésben III. helyezett lett. Gratulálunk!
Populáris hír 2025. 03. 29 09:28
A változás veled kezdődik!