Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
A túlzó, félreértelmezett gondoskodás ugyanis könnyen tragédiához vezethet.
A tavasz beköszöntével és a természet újjászületésével az „erdei bölcsődék” is egyre népesebbé válnak, így túrázás, kirándulás során mind gyakrabban lehet találkozni a vadonban például őzgidákkal, rigófiókákkal vagy épp kis vadmalacokkal.
A Budakeszi Vadaspark munkatársainál épp a napokban adtak le 5 darab, az erdőben talált kis vadmalacot, melyek közül hármat jelenleg is a vadasparki munkatársak szoptatnak, nevelgetnek, míg kettőt a Szigethalmi Vadaspark és Állatsimogató fogadott be.
Azonban az avatatlan szem számára „árvának” vagy „magukra hagyottnak” tűnő kisállatok a legtöbbször nem szorulnak segítségre, sőt, beavatkozásunk könnyen az állat pusztulásához vezethet.
• Az őzeknél és a szarvasoknál például az anya csak rövid időre hagyja magára a gidát, emberi beavatkozást (pl. óvatlan simogatást, ölbe vételt) követően, az idegen szag miatt előfordulhat, hogy végleg elhagyja kicsinyét, így az éhen hal.
• A mezei nyulak utódjai a magas fűben lapulva várják, hogy anyukájuk visszatérjen és megszoptassa őket. Esetükben mindez még tovább is eltarthat, hiszen a nyúlmama csak naponta egyszer, hajnaltájt szoptatja a kicsinyeit.
• A cuki, csíkos vadmalacok esetében biztosak lehetünk abban, hogy az utódjait harciasan, felbőszülve óvó koca mindig a közelükben van, vagyis már csak ezért sem bölcs dolog megközelíteni, vagy kézbe venni a csöppségeket.
• A rigófiókák nagyon korán kirepülnek a fészekből, majd szétszóródva rejtőzködnek, hogy a ragadozók nehezebben leljenek rájuk, de eközben a madárszülők folyamatosan etetik őket, és a hangjuk alapján találnak rájuk.
„Bármennyire is úgy tűnhet, hogy emberi segítségre szorulnak ezek az állatok, álljunk ellen a kísértésnek! A vadállatkölyköknek az anyjuk nélkül csekély esélyük van az életben maradásra. Az emberek által, „cumisüvegből” felnevelt apróságokat ráadásul nagyon nehéz visszavadítani, így a természetbe való, biztonságos visszaszoktatásuk is majdhogynem lehetetlen. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy ne nyúljanak ezekhez az állatokhoz!” – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt, a Budakeszi Vadaspark gondozója.
Ha teljes bizonyossággal meggyőződtünk arról, hogy az állatot esetleg valóban magára hagyta az anyja (3-4 óra múlva visszamentünk és még mindig ott találtuk, esetleg egy nagyobb testű, még csupasz, vagy fehér pehelytollas, járni és repülni nem képes fiókát találtunk), akkor az illetékes nemzeti parktól, a legközelebbi állatkerttől vagy állatvédelmi szervezetektől kérhetünk szakmai segítséget.
Forrás: Budakeszi Vadaspark
A kép illusztráció!
Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
Populáris hír 2026. 07. 17 11:06
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 07. 12 10:52
90 m² hasznos alapterületű, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület bérbe adása.
Populáris hír 2026. 07. 08 11:42
Ajánlatokat 2026. július 15. 16.00 óráig lehet érkeztetni...
Populáris hír 2026. 07. 07 21:03
Az Útirány Webmédia Bt. közleménye
Populáris hír 2026. 07. 07 15:49
Nekem 1983 óta, mióta először ott voltam, a VILÁG KÖZEPE.
Populáris hír 2026. 07. 07 14:37
A győri GYHG megköszöni a lakosság együttműködését.
Hatósági hír 2026. 07. 22 11:27
Naponta frissítve... Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén.
Sóly Populáris hír 2026. 06. 30 13:02
Populáris hír 2026. 07. 07 14:38
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2026. 06. 26 14:01
A versenytárgyalás időpontja: 2026. július 31. péntek, 10:00 óra.
Populáris hír 2026. 06. 26 12:55
Győr-Moson-Sopron vármegyei kormányhivatal