Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
A diaszpórában élő magyar közösségek közül többen képviseltették magukat a háromnapos eseményen.
A Bakonyért Szent László Turisztikai Egyesület megrendezte Bakonyszentlászlón az I. Kárpátmedencei Barátok Találkozóját.
A diaszpórában élő magyar közösségek közül többen képviseltették magukat a háromnapos eseményen.
Rendezvényünkkel az volt a célunk, hogy barátainkat, akiknél már tiszteletünket tehettük az elmúlt 15 évben, vendégül láthassuk településünkön. Az a gondolat, hogy, minél több jószándékú ember összekapcsolásával a pozitív tenni akarásuk erőtere hatványozódik, fő működtetője volt rendezvényünknek. - mondta Horváth Orsolya, a turisztikai egyesület elnöke.
Vajdáságból, Erdélyből, Felvidékről, Őrvidékről érkeztek hozzánk a vendégek. A rendezvényt közös faültetéssel nyitottuk meg, ahol Bakonyszentlászló szívében elhelyezkedő Hős Ligetben ültettünk hat darab facsemetét. A facsemeték mellé padot is helyeztünk ki és emléktáblát állítottunk. A közös faültetést szívhez szóló gyermekműsor és közös éneklés is színesítette. – folytatta az elnök.
A rendezvényt a település lovaskocsival történő bejárásával folytatták a vendégek. Az idő is a szervezők mellé állt, hiszen a szabadtéri programok teljes lebonyolításáig száraz, napsütéses idő volt, az ezt követő felhőszakadás pedig kifejezetten áldásos volt a frissen elültetett facsemetéknek.
Az esti zenés program a Kultúrházban folytatódott. A műsor keretében a vendégek is bemutatkoztak és színvonalas műsorcsokorral ajándékozták meg a vendéglátókat.
A műsor zárásaként a Kossuth díjas Misztrál együttes énekese, Heinczinger Mika örvendeztette meg az egybegyűlteket szívmelengető muzsikájával.
Reméljük, hogy ez a rendezvény hagyományteremtő eseményként vonul be a Turisztikai Egyesület történelmében!
Jövőre Veletek ugyanitt! – hangzott a búcsúmondat a rendezvény zárásakor. Kívánjuk, hogy így legyen!
Bakonyért Szent László Turisztikai Egyesület
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD
Hatósági hír 2026. 05. 13 16:50
2026. májusi hírlevél
Populáris hír 2026. 05. 08 08:44
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2026. 05. 03 10:12
Az anyaság a mindennapok apró csodáiban él...
Populáris hír 2026. 05. 11 11:19
Ravazd Község Önkormányzata 70 millió forintos minimáláron hirdeti meg a 3008 hrsz.-ú önkormányzati ingatlant.
Populáris hír 2026. 04. 29 14:48
A munkavégzés helye: 8200 Veszprém, Török Ignác u. 10.
Populáris hír 2026. 05. 12 15:03
Ravazdi Nyitnikék Óvoda és Bölcsőde pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében óvodavezető/ főigazgató Munkakör/feladatkör betöltésére.
Populáris hír 2026. 04. 27 11:04
Csesznek 225 hrsz-ú 419 ha térmértékű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan