Populáris hír 2026. 06. 28 20:20
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Kis traktorral, lóval, pónikkal, rollerekkel, babakocsikkal, vagy gyalogosan és természetesen vicces jelmezekben érkeztek a résztvevők, hogy 2018 métert teljesítve búcsúztassák az évet.
Az egészséges életmód jegyében, már negyedik alkalommal szervezték meg a szilveszteri futást, illetve gyaloglást, mert a rendezvény célja nem a versengés, hanem a mozgás és a jó hangulat.
Kaptur József polgármester, aki már közel 40 éve tájfutó, célul tűzte ki, hogy minél több sportrendezvényt szervezzenek a faluban. Így jött az ötlet, hogy megrendezzék a szilveszteri futást is. – Úgy érzem, hogy hagyományt teremtettünk és ez már csak jobb lehet a későbbiekben – fogalmazott. Tavaly 83-an indultak, idén pedig 142-en teljesítették a távot. Minden induló sorsjegyet kapott és néhányukra már az év utolsó napján rámosolygott a szerencse, mert értékes ajándékcsomagot nyertek. A célba elsőként a helyi Straub Ádám érkezett, aki Balatonalmádiban focizik és barátaival megbeszélte, hogy még utoljára mozognak egyet az év végén. A kilencéves Katona Levente a gyerekek között lett az első. Élvezte a futást, bár az emelkedő és a pálya egyik szakaszán a csúszós kövek nehezítették a dolgát.
A cikk folytatódik a veol.hu oldalon! >>
szerző: Molnár Sándor
Populáris hír 2026. 06. 28 20:20
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2026. 06. 28 19:07
FRISSÍTVE! A hőségriasztás meghosszabbodik, szombattól már harmadfokú riasztás lesz érvényben
Populáris hír 2026. 06. 22 11:04
2026. július 1-től bárki nevezhet a bakonybéli fotópályázaton
Sóly Populáris hír 2026. 06. 30 13:02
Populáris hír 2026. 06. 26 14:01
A versenytárgyalás időpontja: 2026. július 31. péntek, 10:00 óra.
Populáris hír 2026. 06. 26 12:55
Győr-Moson-Sopron vármegyei kormányhivatal
Szentkirályszabadja Populáris hír 2026. 06. 23 16:54
Támogatást kapott a Balatoni út aszfalt rétegének felújítására. (lámpás kereszteződéstől az COOP ABC-ig tartó szakasz, buszöblök felújítása)
Populáris hír 2026. 06. 23 17:13
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 06. 18 10:34
2026. augusztus 3. napjával a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolványok érvényessége megszűnik.
Populáris hír 2026. 06. 15 20:02
BAKONYSZENTLÁSZLÓI Szent László Óvoda pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul