Populáris hír 2026. 02. 19 13:06
2 fő óvodapedagógus keresése (1 fő határozott, 1 fő határozatlan időre)
December 10-én a Palota-Vidék 2000 Öskü FC évzáró rendezvényt tartott.
Az összejövetelen az egyesület vezetősége mellett a felnőttcsapat játékosai, valamint az ifjúsági és serdülő csapat tagjai is részt vettek. Korábbi játékosok és Ángyán Tamás polgármester is meghívást kapott. Sövényházi István elnök beszámolójában kiemelte, nehéz esztendőn vannak túl, anyagi nehézségek, valamint létszámhiány és sérülések is nehezítették az évet. Weinhoffer Csaba, a Bozsik-program koordinátora hangsúlyozta, hogy az elkövetkező években fel kell készülni arra, hogy demográfiai okok miatt még kevesebb helyi fiatalra számít a korcsoportban, így előre kell lépni, régiós szinten kell gondolni, összefogva szomszédos településekkel. Lóczi Róbert, volt NBI-es és U20-as válogatott játékos, a serdülő és ifi csapat edzője rámutatott a szakmai munka fontosságára. Jó tendencia, hogy az elmúlt hónapokban egyre többen járnak edzésekre, és mérkőzésekre. Fekete István, a felnőttcsapat edzője szerint ez a szezon olyan volt, mint a hullámvasút. Az infrastrukturális fejlesztésekben előrelépés történt, hazai környezetben játszott a csapat, de az eredményesség kifogásolható volt. Ennek egyik oka a létszámhiány, sérülések és egyéb okok miatt. Feltétlenül fejlődni kell 2017-re.
Ángyán Tamás polgármester röviden felvázolta a sport- és egészséges életmóddal kapcsolatos önkormányzati célokat, melynek központi helyszíne a sportterület. Azonban rámutatott, hogy akkor van értelme forrásokat felhasználni ezekre a célokra, ha van aki majd használja is ezeket. Külön megköszönte a fiatalok helytállását, és kitartását. A polgármester ajándékot is hozott. Helyi és vidéki támogatók önkéntes adományaiból edzések szakmai színvonalát nagymértékben emelő eszközöket, labdákat, kisméretű focikapukat és egy-egy garnitúra mezt adott át a serdülő, ifi és felnőttcsapat részére.
Populáris hír 2026. 02. 19 13:06
2 fő óvodapedagógus keresése (1 fő határozott, 1 fő határozatlan időre)
Közszolgálati hír 2026. 02. 06 12:31
FIGYELEM!
Populáris hír 2026. 02. 06 09:06
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2026. 01. 30 11:11
Lakossági adatfelvételek Bakonybél és Olaszfalu településeken
Öskü Populáris hír 2026. 01. 22 16:52
Hirdetmény
Bakonynána Populáris hír 2026. 01. 22 16:22
Populáris hír 2026. 01. 21 15:17
Az önkormányzat és a civil szervezetek programjai 2026. augusztus 31-ig
Közszolgálati hír 2026. 02. 03 10:53
Lőtérértesítő Közszolgálati hír a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Bakonybél Populáris hír 2026. 01. 20 13:50
FORRALTBOR FŐZŐ és HÁZI PÁLINKA MINŐSÍTŐ VERSENY
Populáris hír 2026. 01. 21 09:42
Legyél nevelőszülő!
Közszolgálati hír 2026. 01. 22 16:37
Tájékoztatás a választás időpontjáról
Közszolgálati hír 2026. 01. 15 16:30
Esetleges nyomáscsökkenés illetve időszakos vízhiányok várható