Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
Szerencsére a pórázok színével a gazdik pontosan tudnak üzenni arról, milyen temperamentumú ebről van szó.
Sajnos még mindig nem vagyunk kellőképpen szocializálva, ha cuki kutyát látunk, ösztönből nyúlunk felé, aminek nem minden esetben lesz szerencsés vége. Az a kutya lehet, hogy harapós, lehet, hogy félénk, lehet, hogy éppen valamilyen feladatot teljesít, ezért kérdezés nélkül szigorúan tilos bármelyiket megsimogatni, mindegy, mennyire aranyos.
Szerencsére a pórázok színével a gazdik pontosan tudnak üzenni arról, milyen temperamentumú ebről van szó, ez már régen nem csak az esztétikum miatt fontos, hanem azért is, hogy jobban megértsük egymást, és tudatosabb kutya-gazdi-járókelő harmóniát alakítsunk ki. Éppen ezért mutatjuk, hogy melyik színnél mire érdemes figyelni.
A Yellow Dog Project azzal a céllal indult útjára, hogy jelezze, vannak kutyák, akiknek sokkal nagyobb igényük van a személyes térre, mint másoknak. Ez adódhat abból, hogy félősek, hogy mentettek és nem jól szocializáltak, ismerkednek a környezetükkel, betegek, vagy épp tüzelnek, a lényeg, hogy nem szeretik az idegenek érintését. Úgyhogy ne menj oda, főleg ne kérdezés nélkül, sőt, a kedvencedet se engedd oda, a sárga szín ugyanis nemcsak az emberek, de a kutyapajtik számára is pont erre hívja fel a figyelmet.
A piros szín az „állj” egyetemes jelzése. A piros pórázzal vagy nyakörvvel sétáltatott kutya nagy eséllyel agresszív, nem szereti az idegenek társaságát, úgyhogy tartsd tiszteletben a gazdája által kinyilvánított kérést, és hagyd őt nyugodtan sétálni.
Ez annak a jele, hogy a kutya a többi eb társaságát nem szereti, de egyébként emberektől szívesen veszi az érdeklődést. Persze minden esetben csak a gazdi beleegyezésével történhet bármilyen interakció!
Ez a szín zöld utat jelent ember és négylábú számára egyaránt, a kutya barátságos, szívesen vesz minden közeledést, tőle nem kell tartani.
Ha fehér botot látsz, tudod, hogy látássérülttel van dolgod, ugyanez igaz a kutya pórázára is. Ilyenkor az állat általában nehezen vagy egyáltalán nem lát a szemeire, sok esetben a hallásával is vannak problémák. Ha mégis megengedi a gazdája, hogy megsimogasd, először mindig az orrához tedd a kezed, hogy szagmintát vegyen és tudja, egy idegen lesz az, aki közeledik felé.
Kiképzés alatt álló ebről van szó, aki éppen tanulási szakaszban van, tehát minden váratlan dolog elvonhatja a figyelmét – igen, még egy simogatás is. Vakvezető kutyáknál azért ez általában egyértelmű, viszont lehet, hogy az a kutya rohamfigyelő, vagy más típusú feladatot lát el, úgyhogy ne zavard őt meg ilyen apróságokkal.
Ne etesd a kutyát! Ezt egyébként sem kellene mondani, de a lila kifejezetten azért jelzi ezt, hogy tudd, az a négylábú nem ehet akármit. Lehet, hogy allergiája van, lehet, hogy a súlya miatt diétázik, lehet, hogy más betegségből adódóan szigorú étrenden van, nem tudhatod, úgyhogy egyetlen falatot se csúsztass neki oda, mert akár bele is halhat!
Forrás: nlc.hu
Az emberek általában nem figyelnek ezekre a jelzésekre, mert sajnos nem sokan ismerik még és a gazdik sem használják ezeket a figyelmeztető lehetőségeket.
Véleményünk szerint, ennek elterjesztésének kezdeti módja, hogy a színeket a pórázra kötve jelezzük, mert akkor kérdeznek az emberek, hogy miért van színes masni a pórázon.
Vigyázzunk magunkra és egymásra! Üdv és pacsi!
Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
Populáris hír 2026. 07. 17 11:06
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 07. 12 10:52
90 m² hasznos alapterületű, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület bérbe adása.
Populáris hír 2026. 07. 08 11:42
Ajánlatokat 2026. július 15. 16.00 óráig lehet érkeztetni...
Populáris hír 2026. 07. 07 21:03
Az Útirány Webmédia Bt. közleménye
Populáris hír 2026. 07. 07 15:49
Nekem 1983 óta, mióta először ott voltam, a VILÁG KÖZEPE.
Populáris hír 2026. 07. 07 14:37
A győri GYHG megköszöni a lakosság együttműködését.
Hatósági hír 2026. 07. 22 11:27
Naponta frissítve... Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén.
Sóly Populáris hír 2026. 06. 30 13:02
Populáris hír 2026. 07. 07 14:38
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2026. 06. 26 14:01
A versenytárgyalás időpontja: 2026. július 31. péntek, 10:00 óra.
Populáris hír 2026. 06. 26 12:55
Győr-Moson-Sopron vármegyei kormányhivatal