Populáris hír 2026. 08. 30 18:10
Ősszel is vár Bakonyszentlászló
Folytatódott a Keleti-Bakonyban a rendőrségi bűnmegelőzési program.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai 2020. augusztus 6-án Bakonynánán, a művelődési házban fogadták a program iránt érdeklődő helyi lakosokat. A rendőrségi információs pontnál a biciklitulajdonosok ingyenesen regisztráltathatták kerékpárjaikat a BikeSafe országos programban, annak érdekében, hogy egy esetleges lopás esetén megkönnyítsék a jármű felkutatását.
Délelőtt a nyári napközis tábor résztvevői, a községben élő diákok, továbbá a helyi lakásotthon neveltjei prevenciós előadáson vettek részt. Ennek keretében a megelőzési előadó az erdőben tartózkodás alapvető jogi és biztonsági szabályait ismertette, valamint elmondta azokat a legjellemzőbb szituációkat, melyekből veszélyhelyzet alakulhat ki a természetben. Az előadó kitért arra is, hogy megfelelő felkészüléssel és felszereléssel ezek megelőzhetők, és bemutatta azokat a telefonra letölthető applikációkat, melyek a helymeghatározást még a gyermekek számára is egyszerűvé teszik. Ezek használatával segélykérés esetén pontosan meg tudják adni, hogy éppen hol tartózkodnak.
Délután a település nyugdíjasait fogadták a rendőrök és adtak részükre tájékoztatást a korosztályukat leginkább fenyegető csalásokról, trükkös lopásokról, különös tekintettel a nagy társadalmi veszélyességű úgynevezett unokázós csalásról. Ez utóbbiak megelőzésére az előadó az alábbiakra hívta fel a figyelmet:
A két előadás között a megelőzési előadó és a nyári szakmai gyakorlatukat töltő rendészeti fakultációs középiskolások a település külterületén található népszerű kirándulóhelyet, a Gaja-patak szurdokában lévő Római-fürdőt keresték fel, és az ott tartózkodó kirándulókat szólították meg. Ennek során átadták a Veszprémi Rendőrkapitányság által készített prevenciós brosúrát, mely ízelítőt ad Bakonynána környékének természeti értékeiből, bemutatja legnépszerűbb turista célpontjait. Ezenkívül a kiadvány ajánlásokat ad a balesetek és a jogsértések megelőzésére annak érdekében, hogy a látogatók biztonságban tölthessék szabadidejüket a természetben.
A prevenciós tevékenységet a kapitányság megelőzési előadójának irányítása mellett 2020. augusztus 8-án is folytatták a diákok, mivel ekkor a hétvégi időpontra figyelemmel a kirándulóhely forgalma többszörösére nőtt. A fővárosból, a szomszédos megyékből, továbbá az Alföldről érkezett családok, házaspárok örömmel fogadták a kiadványt, kérdéseikre pedig további információkkal is szolgált a rendőrkapitányság munkatársa.
Populáris hír 2026. 08. 30 18:10
Ősszel is vár Bakonyszentlászló
Közszolgálati hír 2026. 08. 28 09:44
A korlátozás időszaka: 2026. szeptember 1.–2026. október 15. között
Közszolgálati hír 2026. 08. 26 16:10
A korlátozás időszaka: 2026. szeptember 1. - 2026. október 15. között., 9:00 óra előtt és 16:00 óra után.
Populáris hír 2026. 08. 26 15:15
jelentkezés 2026. augusztus 31-ig.
Közszolgálati hír 2026. 08. 26 11:52
A hulladékudvarok nyitvatartási rendjét 2026. augusztus 31-jétől módosítjuk
Közszolgálati hír 2026. 08. 19 15:48
A kérelem benyújtható:2026.08.24-től - 2026.09.11-ig
Kulturális hír 2026. 08. 19 12:33
Szent Mauríciusz Monostor
Populáris hír 2026. 08. 10 17:15
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2026. 08. 03 12:55
A pályázat levételének dátuma: 2026.08.31. 16:00 óra
Populáris hír 2026. 07. 31 16:42
Hajmáskérre és Ösküre vonatkozólag
Közszolgálati hír 2026. 08. 12 00:09
Frissítve: 2026.08.10. hétfő 08:00 "Helyreállt a stabilitás" Folyamatosan frissülő tájékoztató az Útirány.hu kezelésében
Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn