Egy gyertya ma is különleges hangulatot varázsol az otthonokba, régen pedig az egyik legfontosabb használati eszköz volt a háztartásokban.

Az olajmécsessel szemben jobban megvilágította a teret, de alapanyaga, a faggyú (birka- vagy marhafaggyú) miatt borsosabb áron lehetett kapni. A faggyún kívül viaszt és paraffint is gyakran használtak a gyertya elkészítéséhez, amelynek több módja volt. A kézzel, valamint eszközzel (jellegzetes négyszögletes hasáb alakú cserépedény) történő gyertyamártás tipikus női munka volt, míg gyertyaöntéssel főleg a szappanfőzők, mászárosok, egyes helyeken mézeskalácsosok foglalkoztak melléktevékenységként.

Háborús időkben, amikor kevés volt a petróleum, az emberek házilag is rákényszerültek a gyertyaöntésre, amelyhez pl. henger alakú papírt, agyagformát, üreges napraforgószárat használtak. A 19. század végétől a hagyományos eljárással készített gyertyák mindinkább kiszorultak a piacokról, hogy átadják helyüket az iparilag nagy mennyiségben előállított sztearingyertyáknak, majd később a modern világítóeszközöknek.

Hogyan dolgoztak a gyertyamártók és gyertyaöntők?
Kézi formázáskor a meleg vízben megpuhult viaszt a pamutból vagy lenfonálból sodort bél köré nyomkodták, és utána sík felületen mángorlóval egyengették. Amikor cserépedényt alkalmaztak a mártáshoz, az alapanyagot (a viaszt vagy faggyút) beleöntötték a formába, majd belemártogatták és kiemelték a gyertyabelet egészen addig, amíg a rárakódott réteg kellően vastag és merev nem lett.

Az öntött gyertya ezzel szemben sokkal tartósabb volt és világosabban égett: a hengeres üvegből vagy bádogból készült formában úgy rögzítették a belet, hogy a szál pontosan középen legyen, majd ráöntötték a felolvasztott viaszt vagy faggyút.

forrás: turistamagazin.hu, borítókép: Cser Kiadó

A gyertyaláng kellemes atmoszférát áraszt. A melegséges fény, amit otthonunkban teremt, szeretetteljesebbé, nyugodtabbá teszi otthonunk hangulatát.