Populáris hír 2026. 04. 30 15:18
Ravazd Község Önkormányzata 70 millió forintos minimáláron hirdeti meg a 3008 hrsz.-ú önkormányzati ingatlant.
Nyugodj békében, őrizzük emléked!
2020.11.06. reggelén elhunyt „Kátai Zoltán, Kossuth-és Magyar Örökség-díjas énekmondó előadóművész „ olvashatjuk Párja közösségi oldalán.
Személyes gondolatok barátoktól, ismerősöktől:
Személyes emlékeket, gondolatokat szívesen megosztanánk, pár sor erejéig küldje el nekünk az info@utirany.hu címre
„A FÉNYES NAP IMMÁR LENYUGODOTT…”
Élénken emlékszem arra az első találkozásra, amikor 2015-ben Zoli megkereste Márkus Zoltán polgármestert azzal az ötlettel, hogy emlékezzünk Bakonybélben Cseh Tamásra másképp, mint korábban tettük.
Rövid idő alatt körvonalazódott egy Cseh Tamás-est koncepciója.
Tamás sokműfajú énekes volt, jelenjenek meg hát itt azok a zenék is, amiket ő is énekelt, a históriás énekek, a népdalok, a katonadalok is. És legyen egy tábortűz Cseh Tamás dalokkal úgy, ahogy a közönség szereti.
Idén lett volna az Énekmondók emlékezete est hatodik alkalma. Zoli tudta, mi is tudtuk, hogy ő már nem tud jelen lenni. Hanák Gábor, a Cseh Tamás Archívum alapítója segítségével üzent a közönségnek. A filmben vall a tehetségről, küldetésről és Cseh Tamásról. És küldött a közönségnek egy éneket is, egy XVI. századi estéli imát: A fényes nap immár lenyugodott…
Ezzel köszönt el.
-Mint megtörténtről írok, pedig a Covid miatt elmaradt az est. Erről az énekről és erről az elköszönésről csak mi, szervezők tudtunk. Elképesztő lelki erőről vall, ahogyan a filmben még utoljára beszél, és ahogy énekel. Ahogy a betegsége tudatában még felénekel egy lemeznyi anyagot Écsi Gyöngyivel.
A címe: Virágom, véled elmegyek. Hallgassátok meg, ha módotok van rá.
Ha lesz 7. Énekmondók emlékezete, az Cseh Tamás és Kátai Zoltán tiszteletéről fog szólni.
Adassék neki az öröklét!
Felföldi Andrea
Bakonybél
A filmet itt találjátok:
"Köszönöm a sorsnak, hogy keresztezték egymást útjaink. Szerettem, nagyra tartottam, hálás szívvel gondolok rá, amíg élek. Mint oly sokan...."
Mülhauser Martina
Kétszer volt szerencsénk beszélgetni Vele. Ő az-az ember, aki ha hallod hangját, gondolatait, nem felejted. Nem csupán énekelt, eggyé vált azzal és ennek a különös csendnek a hallgatóság is része lett. Méltósággal, tudással, önbizalommal, alázattal állt a színpadon.
Énekmondók emlékezete rendezvénysorozat kitalálója, szervezője volt, melyet Cseh Tamás emlékére rendeztek meg minden évben Bakonybélben a Szent-kútnál, ott hallottuk először énekelni, ott akkor az öreg bakonyi fák is meghajoltak…
Kátai Zoltán így emlékezett Cseh Tamásra, mi így emlékezünk az Énekmondóra…
Útirány.hu csapata
Kovács Andrea, Sárfi Lajos, Sárfi Benjamin
Nyugodj békében, őrizzük emléked! Részvétünk a családnak!
A következő riport 2016-os Énekmondók Emlékezete rendezvényen készült Bakonybélben.
Populáris hír 2026. 04. 30 15:18
Ravazd Község Önkormányzata 70 millió forintos minimáláron hirdeti meg a 3008 hrsz.-ú önkormányzati ingatlant.
Populáris hír 2026. 04. 29 14:48
A munkavégzés helye: 8200 Veszprém, Török Ignác u. 10.
Populáris hír 2026. 04. 27 17:00
Ravazdi Nyitnikék Óvoda és Bölcsőde pályázatot hirdet Köznevelési foglalkoztatotti jogviszony keretében óvodavezető/ főigazgató Munkakör/feladatkör betöltésére.
Populáris hír 2026. 04. 27 11:04
Csesznek 225 hrsz-ú 419 ha térmértékű, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan
Populáris hír 2026. 04. 24 12:14
Hajmáskéri Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében
Kulturális hír 2026. 04. 20 15:16
Szeretettel várjuk a helyi kézművesek, őstermelők, alkotók és szolgáltatók jelentkezését a 2026. július 25-én megrendezésre kerülő Falunapra!
Kulturális hír 2026. 04. 17 13:59
Bakonybél nemcsak a Bakony közepe, hanem múltunk élő lenyomata is – egy olyan hely, ahol minden utca, minden épület történeteket mesél
Kulturális hír 2026. 04. 16 09:35
Bakonybél Község Önkormányzata kegyelettel emlékezik a holokauszt magyarországi áldozataira
Hatósági hír 2026. 04. 16 09:12
2026. áprilisi hírlevél
Közszolgálati hír 2026. 04. 14 10:45
Porván hálózatrekonstrukciós munkálatok
Kulturális hír 2026. 04. 14 10:50
Köszönet a mindennapok hőseinek
Közszolgálati hír 2026. 04. 10 17:09
Menjen el Ön is, menj el Te is szavazni!