Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
VESZPRÉM Írja alá ezt a papírt, azután fizessen százötvenezret! - ezzel az ajánlattal kereste meg az ismeretlen férfi a házaspárt Veszprémben, a Vilonyai utcában, de igazolni sem magát, sem azt a céget nem tudta, amire hivatkozott.
Lányuk, Csilla felháborodva tette közzé az esetet a közösségi oldalon, amit kérésünkre nekünk is felidézett, hogy okuljanak belőle mások! Szülei nem akarták nyilvánosságra hozni nevüket, mint mondták, óvatosságból.
- Egy férfi csengetett fel édesapámhoz, aki azonnal, kérdés nélkül ajtót nyitott nekik a minap, ugyanis előtte néhány perccel beszéltünk, hogy megyek hozzá, idézte fel a történteket Csilla. Nemsokára ő is megérkezett, és látta, egy férfi tartózkodott a lakásban. Az illető azt mondta, nyílászárókat újítanak fel, ezért jött. Közben ide-oda járkált, de a nőnek azonnal feltűnt, hogy az illető a belmagasságot mérte a szüleinél, nem a nyílászárókat. Csilla édesapja közben nem tudott csak az idegennel foglalkozni, ugyanis ott volt nála az unokája, arra is figyelt, felesége pedig munkahelyén dolgozott. A méricskélés azért is tűnt életszerűnek, mert nemrég egy lakógyűlésen volt szó arról, hogy korszerűsítik a nyílászárók szigetelését. - részlet a veol.hu cikkéből.
A teljes cikkért kattints IDE!
A kép illusztráció!
Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
Populáris hír 2026. 07. 17 11:06
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 07. 12 10:52
90 m² hasznos alapterületű, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület bérbe adása.
Populáris hír 2026. 07. 08 11:42
Ajánlatokat 2026. július 15. 16.00 óráig lehet érkeztetni...
Populáris hír 2026. 07. 07 21:03
Az Útirány Webmédia Bt. közleménye
Populáris hír 2026. 07. 07 15:49
Nekem 1983 óta, mióta először ott voltam, a VILÁG KÖZEPE.
Populáris hír 2026. 07. 07 14:37
A győri GYHG megköszöni a lakosság együttműködését.
Hatósági hír 2026. 07. 22 11:27
Naponta frissítve... Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén.
Sóly Populáris hír 2026. 06. 30 13:02
Populáris hír 2026. 07. 07 14:38
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2026. 06. 26 14:01
A versenytárgyalás időpontja: 2026. július 31. péntek, 10:00 óra.
Populáris hír 2026. 06. 26 12:55
Győr-Moson-Sopron vármegyei kormányhivatal