Ravazd Populáris hír 2025. 09. 30 19:03
Az újonnan nyílt Ravazdi Nyitnikék Bölcsődébe
Tetten érték a csalókat a veszprémi rendőrök.
A szolgálatban lévő körzeti megbízottak 2018. január 31-én délután Barnag belterületén felfigyeltek egy férfira, aki takarót és párnákat tartalmazó csomagokkal a kezében beszélgetett a község egyik idős lakójával annak háza előtt. A rendőrök érkezését észlelve a férfi véget vetett a párbeszédnek, és beült egy út szélén álló autóba, melyben a társa várakozott rá. A járőrök intézkedés alá vonták a gépkocsiban ülő személyeket. A jármű utas- és csomagterében több takarógarnitúrán kívül edénykészletet és masszírozó gépeket is találtak.
A felkeresett barnagi lakos a rendőröknek elmondta, hogy a két férfi gyógyhatásúnak mondott ágyneműket kínált részére megvételre közel százezer forintért, valamint vásárlás esetén további két takarógarnitúrát ajándékként ajánlottak fel. A 35 éves és 30 éves salgótarjáni lakosokat a járőrök elfogták és a Veszprémi Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Velük szemben csalás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A járműátvizsgálás során megtalált árucikkeket – melyek értéke a kínált összegnél jóval kevesebb és a termék tulajdonságait tekintve félrevezető információkat tartalmaztak – a gyanúsítottaktól lefoglalták.
Ravazd Populáris hír 2025. 09. 30 19:03
Az újonnan nyílt Ravazdi Nyitnikék Bölcsődébe
Populáris hír 2025. 09. 29 13:36
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2025. 09. 29 10:46
Gondos Panni Család- és Gyermekjóléti Központ és Szociális Szolgálat intézményvezető (magasabb vezető) Munkakör/feladatkör betöltése
Közszolgálati hír 2025. 09. 29 09:16
Kéményseprő-ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet kéményseprő mestereket, szakmunkásokat és betanított munkásokat keres
Hatósági hír 2025. 09. 24 11:28
Vigyázat, átverés! Kedvezményt ígérnek nyugdíjasoknak előre utalás esetén.
Közszolgálati hír 2025. 09. 24 11:20
Szeptemberi lőtérértesítőKözszolgálati hír Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2025. 09. 16 19:09
„Szent László kupa” légfegyveres meghívásos lövészverseny
Hatósági hír 2025. 09. 16 18:57
2025. szeptember
Közszolgálati hír 2025. 09. 08 11:58
Tájékoztatjuk önöket, hogy 2025. szeptember 8-tól változott Call Center elérhetőségének időtartama.
Populáris hír 2025. 09. 07 18:50
Öskü Község Önkormányzat Képviselő-testülete, mint az Öskü Ipari Zóna Korlátolt Felelősségű Társaság alapítója pályázatot hirdet
Közszolgálati hír 2025. 09. 14 18:34
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2025. 09. 01 11:41
TÁJÉKOZTATÁS