Közszolgálati hír 2026. 04. 10 17:09
Menjen el Ön is, menj el Te is szavazni!
Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg 2018. május 19-én a Kelly's Bakonyerdő Maraton kerékpárversenyt
Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg 2018. május 19-én a Kelly's Bakonyerdő Maraton kerékpárversenyt Bakonybélben, ahol az elmúlt évhez hasonlóan idén is regisztráltathatták a résztvevők kerékpárjaikat a szolgáltatók között erre a célra kijelölt sátorrészben. A Veszprémi Rendőrkapitányság megelőzési előadója és a Veszprémi SZC Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája közösségi szolgálatot ellátó diákja álltak a helyszínen az érdeklődők rendelkezésére.
A választott távjaikat sikerrel teljesítők közül sokan döntöttek úgy, hogy a célba érkezés és az eredményhirdetés közötti holtidőben értékes kerékpárjaik biztonságáról gondoskodnak oly módon, hogy azokat beregisztráltatják a BikeSafe adatbázisába. Így egy esetleges lopás esetén minden fontos adat és célirányosan készített fotó rendelkezésre áll majd a jármű felkutatásához. Volt olyan visszatérő versenyző, aki tavaly óta új kétkerekűre váltott, és már tudatosan kereste a regisztrációs pontot.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai az elkövetkező hétvégeken is számos bakonyi helyszínen jelen lesznek, hogy biztosítsák a nyilvántartásba vétel lehetőségét. Legközelebb a „No motor” elnevezésű kerékpáros teljesítménytúrán 2018. május 26-án, Cseszneken.
A kép illusztráció!
Közszolgálati hír 2026. 04. 10 17:09
Menjen el Ön is, menj el Te is szavazni!
Populáris hír 2026. 04. 10 08:09
"Aki egyszer itt járt, annak kedves emléket, szép élményeket idéz fel Bakonybél - a Bakony közepe"
Közszolgálati hír 2026. 04. 02 12:55
2026. április 18-tól április 27-ig
Populáris hír 2026. 03. 31 12:00
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Kulturális hír 2026. 03. 31 11:22
Közszolgálati hír 2026. 03. 26 11:25
Csatlakozz Te is...
Közszolgálati hír 2026. 03. 23 16:38
HIRDETMÉNY
Populáris hír 2026. 03. 23 13:46
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Hatósági hír 2026. 03. 19 12:47
2026. márciusi hírlevél
Közszolgálati hír 2026. 03. 19 12:34
Megismételt eljárásban
Bakonybél Kulturális hír 2026. 03. 18 09:17
A kiállítás novemberig naponta 9 órától 16 óráig megtekinthető
Közszolgálati hír 2026. 03. 17 16:41
Bakonybél község önkormányzata pályázatot hirdet mezőőri/falugondnok munkakör betöltésére.