Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Folytatódik a Nagyvárosi Bűnmegelőzési Program.
Veszprém Megyei Jogú Város Nagyvárosi Bűnmegelőzési Cselekvési Programja 2017. évi végrehajtásáról, valamint a 2018. évi munkatervben meghatározottakról tartottak értekezletet 2018. február 15-én, a Veszprémi Rendőrkapitányságon.
Dr. Ipsits Csaba rendőr ezredes, kapitányságvezető köszöntötte a megjelenteket, kiemelte annak jelentőségét, hogy a város 2016-ban csatlakozott a programhoz. Kapitányság vezető Úr elmondta, az elmúlt év során is nagy hangsúlyt fektetettek a polgárőr egyesületekkel való hatékony együttműködésre. Folytatták a „JÁRásŐR” szolgálatot, amely olyan lakossági kapcsolattartáson alapuló szolgáltatás, melynek célja kifejezetten az állampolgárok biztonságérzetének növelése, áldozatvédelmi, bűnmegelőzési tanácsok, kiadványok közvetítése.
Ezt követően Miklósi György rendőr százados körzeti megbízotti alosztályvezető mutatta be az együttműködő szervezetek által 2017-ben közösen elvégzett munkát, felidézte a programhoz kapcsolódó fontosabb eseményeket, majd Orsós Károly rendőr őrnagy, megelőzési előadó ismertette a 2018. évi munkatervben foglalt feladatokat.
A program végrehajtásának polgárőr szemszögű értékelését Kórosi Tibor, a Dózsa Polgárőr Egyesület elnöke osztotta meg az értekezlet résztvevőivel, majd Farkas László a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület elnöke tett kiegészítéseket az addig elhangzottakhoz. Nagy Károly polgárőr, az idős kortárssegítő és az ifjúpolgárőr programokról adott rövid tájékoztatást.
A rendezvény az elismerések átadásával folytatódott, majd Dézsi János a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségének elnöke az országos szintű hírekről számolt be, végül Borbély Zoltán rendőr alezredes, a szövetség szakmai alelnöke tett összegzést, illetőleg mondott zárszót az értekezleten.
Kulturális hír 2026. 06. 11 20:52
ABLAKOK A MÚLTRA ÉS AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGRA
Sporthír 2026. 06. 10 18:22
Bakony Ring kerékpáros teljesítménytúra és közösségi sportesemény, amely Zirc városából indul
Populáris hír 2026. 06. 10 17:58
Kéményseprő mestereknek, szakmunkásoknak és betanított munkásoknak
Populáris hír 2026. 06. 02 16:02
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Bakonybél Populáris hír 2026. 05. 30 15:02
Új kezdet a Bakony szívében – otthon és vállalkozás egy helyen
Populáris hír 2026. 06. 11 22:56
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 05. 29 10:38
A MÁVCSOPORT tájékoztatása alapján 2026. május 30-án Veszprém-Ajka között a vasúti személyforgalom újraindul.
Populáris hír 2026. 05. 20 10:23
Porva is elnyerte a díjat...
Kulturális hír 2026. 05. 17 13:10
Az eső sem állíthatta meg a közösséget: a Kultúrházban még összetartóbb hangulatban ünnepeltük az összetartozást.
Populáris hír 2026. 05. 15 14:04
Jelentkezés: 2026. június 5-ig
Populáris hír 2026. 05. 15 09:13
Hajmáskér Község Önkormányzata állást hirdet
Közszolgálati hír 2026. 05. 13 17:31
ÜNNEPI HULLADÉKSZÁLLÍTÁS – NYITVATARTÁS PÜNKÖSD