A zenélő mannakabóca és óriás énekeskabóca őshonos Magyarországon, a Balaton-felvidék volt az a határ, ahol még hallani lehetett e három-négy centiméter nagyságú, leginkább a légyre hasonlító rovart.

Fotó: Fráter Szabolcs, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0

Azt, hogy egyre többet hallatják hangjukat, akár a felmelegedés, de egy olyan korábbi év is okozhatja, amikor a szokásosnál sikeresebben tudtak szaporodni. A faj egyedei fára rakják a petéiket, azok kikelnek, majd lemásznak a földre, ahol éveket töltenek a felszín alatt, s ez idő alatt körülbelül ötször vedlenek. Végül egy esős napon, fán vagy fűszálon újra vedlik a kabóca, majd elrepül az imágó, otthagyva régi bőrét. Ez, ha valaki korábban még nem látott ilyet, elég ijesztő látványt nyújthat.

Fotó: Virág3, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0

Szipókáikkal megszúrják a fák leveleit és gallyait, és ezek nedveit szívják. A föl nem szívott nedv a levegőn tömörül; ebből lesz az úgynevezett manna-cukor.

A kifejlett egyedek 15-20 méter magasban élnek a fákon, s ciripelésüket csak párzási időben, tehát júniustól augusztusig lehet hallani.

Fotó: Kristofer Mogyorossy, forrás: izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0

Látni viszont sokkal ritkábban lehet a kabócákat, mert igen félénk, s amúgy védett állatok, példányainak eszmei értéke 5000 forint.

Hangot csak a hímek adnak ki, egy kitinlemezt pattogtatnak olyan gyorsan, hogy az emberi fül folyamatosnak hallja, a lemez mögött pedig egy speciális üreg gondoskodik a hang felerősítéséről. A hang a nőstényeket hivatott odacsalogatni.

A nőstényeket vonzza a hímek „éneke”, a hangerő és az eszeveszett tempó egyenes arányban áll az egyed életerejével, magyarán a hangosabb hím vonzóbb a másik nem számára. Párzás után a hím elpusztul, és a nőstények élete is véget ér, amint lerakták petéiket a fakérgek repedéseibe.

forrás: wikipédia, pecsma.hu,izeltlabuak.hu