Egy hatalmas Sárkány Csesznekről
Populáris hír
Szerző:
ZIRC ÉS A BAKONY
Kaufmann Ferenc
Rónaszéki Zoltán neve sokaknak lehet ismerős, de aki nem ismeri, pótolnia kell ezt a hiányosságot. A Cseszneken élő és alkotó fiatalember hulladékfémekből - „Szemétből kincset” - készít tárgyakat, tette ezt először csupán hobbi szinten, kedvtelésből. Akkori szebbnél-szebb alkotásai közül legjelentősebb műve a két méter magas Űrdongó volt.
Mígnem kb. két esztendeje jött az alkalom, egy nem mindennapi projektre, mely 12 űrlény megformálására vonatkozott. Megkezdődött a több, mint egy éves munka. Zoltán fantasztikus alkotásai egy kiváló menedzser és többek segítségével Athénban kerültek kiállításra, ott láthatta, illetve látja egyben a nagyközönség. Februárban a fémszobrok szétszerelésre kerülnek, és egy új helyszín lesz a házigazdája, melynek pontos helye még nem ismert. /A hatalmas szobrok oly módon vannak összerakva, hogy könnyedén, több darabra szét is lehet őket szerelni, hogy a szállításuk a lehető legoptimálisabb legyen./
Menedzserével a közelmúltban egy újabb sorozat elkészítésében egyeztek meg, ezúttal híres mesebeli állatfigurákat fognak a fémszobrok ábrázolni. Ennek első darabja az Avatarból ismert hatalmas Sárkány, melynek már csak az utómunkálatai vannak hátra, mint pl. a homokszórás, melyet a közelben egy barátja végez el.
A tegnapi napon ismét ellátogattam a rendkívül szimpatikus fiatalemberhez, – legutóbb nyáron, Vinyén találkoztunk a vonaton, ahol ő is kirándulni volt családjával, – aki éppen a második mesefiguráján dolgozott. Elmondása szerint kb. egy év alatt kell végeznie a tíz alkotással. Az így meglévő összesen 22 remekmű már alkalmas lehet egy saját kiállítás megnyitására is.
Rónaszéki Zoltán
A fotókon látható többek között Zoltán „íróasztala”, ahol először papírra veti a leendő szobor formáját, ezt követően a földre rajzolja az eredeti méretet, majd nemes egyszerűséggel elkészíti a vázat, utána pedig megalkotja a szobrot. Hát ilyen egyszerű mutatvány ez. Mint mondta ő is átlagban napi nyolc órát dolgozik. Mindehhez nagyon jó egészséget, további sok szép szobrot, és persze „vasat” kívánok.
Róna Metal Art Gallery címszó alatt a Facebookon nyomon követheted Zoltán nem mindennapi munkásságát, és friss információit.
Fotók: ZIRC ÉS A BAKONY / Kaufmann Ferenc (Összesen: 18) ➡
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(1).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(10).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(11).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(12).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(13).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(17).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(18).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(2).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(3).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(4).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(6).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(7).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(8).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(16).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(14).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(9).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(5).jpg)
![](https://interface.uiwebservices.hu/files/ISS/2024/Kepek/Csesznek/Rona_art_sarkany/Csesznek_szemetbol_kincset_(15).jpg)