Hangulatkeltő elemeink, a szólások!
Populáris hír
A szép magyar beszéd hangulatkeltő elemei a szólások, amelyek színesítik stílusunkat. Azonban nem kell, hogy túl gyakran és megfontolás nélkül tarkítsuk ezekkel megnyilatkozásainkat. Egy szólással élve "csínján kell velük bánni", stilisztikai és történeti értéküket csak így őrizhetjük meg.
Lássunk néhányat!
Kiteszik a szűrét!
Azt jelenti, hogy elküldik, kitessékelik. A szűrről azt tanultuk, hogy posztóból készült, köpenyszerű ruha, és a férfiak vállra vetve viselték. Vajon miért és hová tették ki a szűrét valakinek?
Ennek a szólásnak az eredete és témája, a leánykérés réges régi szokásaihoz kapcsolódik. Faluhelyen népviseletben ment lánynézőbe a legény, s valahogy "ottfelejtette" a konyhában a cifra szűrét. Ha tetszett a lánynak és a szüleinek a kérő, akkor szépen behajtva eltették a ruhás ládába a szűrt - s legközelebb már onnan vették elő, az ujjába rejtett jegykendővel.
Ha viszont nem volt kedvükre az udvarló, akkor gyorsan kitették, kiakasztották a szűrét a tornácra. A legénynek értenie kellett a jelből: ebbe a házba többet neki nem illik jönnie!
Más források arra is utalnak, hogy a pásztorélethez is kapcsolódik szólásunk. Ha ugyanis a szolgálatra jelentkező pásztort felfogadták, akkor a házban akasztották fel a szűrét-, ha pedig elbocsátották, akkor kitették azt a tornácra.
Itt a kezem nem disznóláb!
Ha alkut kötnek az emberek, megegyeznek valamiben, kézfogáskor mondják: " Itt a kezem nem disznóláb! " A szólás első fele érthető, de hogy miért éppen disznólábat emlegetnek, azt jó lenne tudni!
A régmúlt időkben egy kurta pisztolyt neveztek disznólábnak a formája miatt, mérete kicsi volt ezért jól el lehet rejteni a ruha ujjában vagy zsebében, az ember tenyerében is könnyen meglapult.
A régi idők emberei találkozáskor épp arról akartak meggyőződni, hogy a másik nem tart-e fegyvert, „disznólábat” a jobbjában, nem ellenséges szándékkal közeledik-e. Tehát elővigyázatosságból fogtak kezet! Mondásunk is azt jelentette: ”Jó barát vagyok, nincs pisztoly a kezemben!” Az idők haladtával a szólás régi értelme elhomályosult- „disznóláb” is csak a múzeumban található.
Ma már az egyezség megpecsételését fejezi ki, s azt jelenti: „kezemet adom rá”. Maga a kézfogás pedig az üdvözlés mindennapos szokása lett.
Hűlt helyét találja
A nagyszülőknél a kamrában felfedezhetjük a nagyi finom eperlekvárját, bizony azt mindenki rendszeresen szereti megdézsmálni. Amikor pedig kellene a süteménybe, szegény nagyi a hűlt helyét találja a csemegének.
Ezt a szólásunkat a vadász nyelvből származtatják, amikor a vadász a vad kihűlt búvóhelyére talál, tudja, hogy az űzött vad már rég elmenekült onnan - hiábavaló dolog lenne felkutatni a közeli erdőrészt. Ha azonban a fekvőhelyen, a vackon még kicsit érezni a test melegét, a vad még nem juthatott messzire.
Az emberekről aztán a velük élő háziállatokra, sőt az általuk használt tárgyakra is áttevődött a szólás alkalmazása. Tehát ha valaki, valami önszántából vagy más segítségével eltűnt - ott már kárba veszett fáradtság keresgélni. Így aztán hűlt helyét találhatjuk embereknek, kiscicáknak, pénznek - és a finom eperlekvárnak is.
Otthagy csapot papot
Tudom azt jelenti, hogy hirtelen mindent, mindenkit otthagy, nem fejezi be, amit elkezdett. Csak azt nem tudom, hogy miért éppen csapot - papot mondunk.
Aki ismeri Petőfi Sándor Csokonai című versét, az bátran tudna felelni a szólás eredetére. Ez a vers ugyanis a szólás forrása.
Csokonai Vitéz Mihály nemcsak kiváló költője, hanem derűt sugárzó, eredeti egyénisége volt irodalmunknak. Petőfi tréfás hangú versében Csokonai egy pap barátjánál vendégeskedik. Bort innának, de nincs a hordóra való csapjuk, ezért a költő átmegy a szomszédba kölcsönkérni. Ott azonban lagzi van, s kínálják, marasztalják a vendéget. Meg is feledkezik Csokonai a csapról is meg a szegény papról is, aki a hordólyukra szorított tenyérrel várja odaát a pincében:
" És ím az étel és bor mellett
És a zenének hanginál
Csapot, papot, mindent felejtett
Csokonai Vitéz Mihály"
Az utolsó előtti sorból alakult ki szólásunk. Ritka eset, hogy egy magyar irodalmi műből kerül ki és válik szólássá egy kifejezés - hiszen a leggyakrabban népi babona, történelmi esemény, megfigyelés, szokás ad az eredetre magyarázatot.
Felhasznált irodalom: Híves Márta: Fején találta a szöget/ Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft/ illusztráció: Bihari Marianna és "Medve"