Pákász - A lápvidék fenegyereke
Populáris hír
Az Ecsedi-láp, a Nagy- és a Kis-Sárrét és a Bodrogköz lápvidékének jellegzetes figurája volt a pákász, aki a mocsarakban nád- és földkunyhókban lakott, nevét pedig a gyékény pelyhes buzogányáról (páka) kapta, amelyet a dunnák, párnák kitöméséhez és tűzcsiholáshoz gyűjtött. A pákászok jórészt a föld nélküli szegény emberek közül kerültek ki, akiknek az árvízi terület, a nagy kiterjedésű mocsár megélhetést biztosított.
A pákász a mocsarakban élt, kúp alakú nádkunyhóban, vagy nyerges tetejű földkunyhókban, s az év nagy részét a lápon töltötte. Halászott, vadászott és gyűjtögetett.
A különös életforma miatt a hatóságok adót nem vetettek ki rájuk, jobbágyrobotot nem végeztek. A nyarakat vándorlással töltötték, az ősz beálltáig 4-6 hétig telepedtek meg egy helyen. Az ingoványos lápon jellegzetes háromágú bottal jártak, vagy zsombékról zsombékra lépkedtek, „bogdácsoltak”, miközben az életük állandó veszélyben volt, hiszen a süppedékes helyeken, amelyeket fű borított, könnyen el lehetett tűnni.
Hogyan dolgoztak a pákászok?
A vízen csónakkal vagy lapos fenekű ladikkal közlekedtek, amelyet hosszú rúddal hajtottak. Sajátos munkaeszközük volt a nádvágó kasza és a lápmetsző ásó, amelyet akkor használtak, ha az ingoványos talajon tiszta vizet akartak venni, és a lápos talajt fel kellett vágni, vagy a halfogó varsákat akarták elhelyezni. A pákász csapdákkal és hurokkal ejtette el a vadat, a nádi farkas vadászatakor vermet ásott, solymászott. Ismerte az ehető mocsári növényeket, gyűjtötte a madarak tojásait, piócát (ezeket a vásárokon gyakran élelemre cserélte), méheket tartott, kócsagok, darvak szelídítésével foglalkozott. A gyors mozgású halat, a réti csíkot halászó pákászokat csíkászoknak is hívták - életvitelük nagyon hasonló volt a pákászokéhoz, azzal a különbséggel, hogy ők csak halfogással foglalkoztak.