Közszolgálati hír 2025. 10. 22 10:49
Lőtérértesítő Közszolgálati hír a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Vasárnap Dunaharasztiban versenyzett csapatunk...
Vasárnap Dunaharasztiban versenyzett csapatunk, ahol 16 egyesület szumó birkózói 177 mérkőzésen mérték össze tudásukat. Az U12 korosztálynak Országos Bajnokságot, a többi korcsoportnak válogatóversenyt rendeztek.
Az OB döntő mérkőzéseiben csak egy ösküi versenyző volt érdekelt. A 35 kg-os súlycsoportba mérlegelő Simon Domokos erős mezőnyt fogott ki, hiszen rajta kívül a kategória valamennyi indulója több éve versenyzik. Domokos nagyon bátran és koncentráltan állt fel minden alkalommal a tatamira, és egy híján mérkőzéseit megnyerte, így országos bajnoki második helyezett lett!
A válogató versenyen az októberi Európa-bajnokságra lehetett pontokat gyűjteni. Itt is remekül szerepelt az ösküi újonc csapat, hiszen hat érmet szereztek:
Innen Csendes Bálint mérkőzéseit kell kiemelnem, aki szinte lemásolta Simon Domokos győzelmeit, azzal a különbséggel, hogy itt körbeverés alakult ki, így dupla mérkőzést kellett vívnia egy olyan versenyzővel, akitől az előző mérkőzésén nagy küzdelemben ugyan, de kikapott. Bálint ekkorra úgy tűnik, hogy teljesen bemelegedett és felvette a verseny fordulatát, mert ellentmondást nem tűrő győzelmet aratott, így a végelszámolásnál az ezüstérem kerülhetett a nyakába.
Összességében elmondható, hogy az egész csapat bátran versenyzett, betartotta az edzői utasításokat és mindenki arra törekedett, hogy az edzéseken begyakorolt technikai elemeket a küzdelmek során végrehajtsa.
Ezúton is szeretném ismételten megköszönni a megelőlegezett bizalmat és a támogatást és bízom benne, hogy még sok szép eredménnyel gazdagíthatjuk a Öskü Község és a Tasner Iskola dicsőség falát!
Janku Ferenc
edző
Közszolgálati hír 2025. 10. 22 10:49
Lőtérértesítő Közszolgálati hír a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2025. 10. 19 18:43
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Kulturális hír 2025. 10. 16 20:00
Sikerrel zárult az amatőr művészeti kiállítás
Közszolgálati hír 2025. 10. 16 16:58
2025. október 27-től november 4-ig karbantartási munkák miatt egyes késő esti és hajnali vonatok menetrendje módosul.
Hatósági hír 2025. 10. 16 16:32
2025. október
Populáris hír 2025. 10. 16 10:24
Jó volt látni a sok mosolygó arcot, a baráti beszélgetéseket, a régi ismerősök örömteli találkozását...
Közszolgálati hír 2025. 10. 14 11:11
Szépalma-Somhegy TVE társas vadászatok ütemterve 2025-2026
Populáris hír 2025. 10. 07 12:30
Vegyetek részt egy izgalmas amatőr fotóversenyben! Mutasd meg, Te hogyan látod Bakonybélt a négy évszakban!
Kulturális hír 2025. 10. 07 12:17
Gyulai Pál: „A hős halhat, de a dicsőség, mely nevét körüllengi, el nem enyész.” Megemlékezés az Aradi Vértanúkra
Ravazd Populáris hír 2025. 09. 30 19:03
Az újonnan nyílt Ravazdi Nyitnikék Bölcsődébe
Populáris hír 2025. 10. 19 18:37
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2025. 09. 29 10:46
Gondos Panni Család- és Gyermekjóléti Központ és Szociális Szolgálat intézményvezető (magasabb vezető) Munkakör/feladatkör betöltése